Gondold végig! Beszéljétek meg!
„Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe. Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott vele, és másik ötöt keresett hozzá. Ugyanígy a két talentumos is másik kettőt keresett hozzá. Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét. Hosszú idő múlva azután megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. Eljött az, aki az öt talentumot kapta, hozott másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot bíztál rám: nézd, másik öt talentumot kerestem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! Eljött az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot bíztál rám: nézd, másik két talentumot kerestem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! És amikor eljött az, aki az egy talentumot kapta, ezt mondta: Uram, tudtam, hogy könyörtelen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van az, ami a tied. Ura így válaszolt neki: Te gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam? Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém. Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!” (Mt 25,14–28)
1. A példázat szó jelentése
Jézushoz gyakran érkeztek emberek olyan kérdésekkel, amelyek az életükre vonatkoztak. Nagyon érdekelte őket például az, hogy mit jelent Isten akarata szerint élni a mindennapokban. Jézus gyakran úgy adott választ ezekre a kérdésekre, hogy példázatokat mondott nekik. A példázat képes beszéd, amelyet azért használt Jézus, hogy az emberek megértsék az üzenetét. A példázatokhoz a korabeli életből vett – a hallgatói számára jól ismert – képeket, hasonlatokat, szófordulatokat alkalmazott. Mivel ma nem mindig egyértelműek ezek a kifejezések, hasonlatok a számunkra, mindig meg kell néznünk azt is, hogy az eredeti környezetben, Jézus korában mit jelentettek. Így értjük meg igazán, hogy mit akart tanítani ezekkel Jézus. Azaz: mit jelent Isten országa tagjának, vagyis tanítványnak lenni.
2. Mi is az a talentum?
Jézus fentebb olvasható példázata a talentumokról, és azokról az emberekről szól, akik kapják ezeket. A talentum a legnagyobb súlymérték volt abban az időben. Egy talentum 58.944 kg-nak felelt meg. Gazdag embernek számított az, akinek az aranyát vagy ezüstjét talentumban lehetett mérni. Ebben a példázatban Jézus egyszerre beszél konkrétan és átvitt értelemben is talentumról.
3. Miről szól a talentumok példázata?
Ebben a példázatban Jézus elénk is tükröt tart. A példázat üzenete röviden a következő:
2 - 2
<
>
Feladattár