Gondold végig! Beszéljétek meg!
- Szerinted mire gondolhat az az ember, aki ilyen grimaszokat vág?
Külön-külön is értékelheted az arckifejezéseket! - Válaszd ki azokat az arckifejezéseket, amelyeket te is szoktál mutatni!
- Mit gondolsz, hogyan látnak téged a körülötted élők? Mit gondolhatnak rólad?
- Mennyire befolyásol téged az, ahogyan szerinted mások látnak, és amit mondanak
vagy kifejeznek rólad? - Olvasd el a következő oldalon lévő zsoltáridézeteket! Mi derül ki ezekből arról,
hogy hogyan és milyennek látja Isten az embereket?
„Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. … Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, és a végén is csak nálad vagyok.”
(Zsolt 139,1—5.15—18)
„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled! Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé. … Irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz. Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.”
(Zsolt 103,1—5.8—14)
Ahogyan látjuk a körülöttünk élőket
Amikor föltesszük azt a kérdést, hogy „Ki vagyok én?”, akkor gyakran arról is gondolkodni kezdünk, hogy „Milyennek látnak mások?” Azaz: mit gondolnak és mondanak rólunk? Mit látnak belőlünk? Mennyire ismernek? Milyennek tartanak? Sőt, érdemes azt is megkérdezni magunktól, hogy mennyire befolyásol bennünket az, amit mások mondanak rólunk? Mi, emberek, az alapján formálunk véleményt, amit a másik emberből megismerünk, amit tőle és róla tudunk. Ahogyan kinéz. Ahogyan viselkedik. Ahogyan kifejezi magát. Amit mond. Amit tesz. Ahogyan reagál egy-egy helyzetben.
Ahogyan mások, mi is ezek alapján vonunk le néha következtetéseket arról, hogy milyen az az ember. Néha hajlamosak vagyunk arra, hogy valakinek egy-egy tulajdonságát felnagyítsuk és eltúlozzuk. Esetleg tévesen következtessünk vele kapcsolatban. Pl. Azt gondoljuk, hogy aki szép, az biztosan okos és kedves is. Úgy vélhetjük, hogy aki elejt egy tányért, az biztosan ügyetlen. Vagy akit úgy látunk, hogy csúnyán néz, valószínűleg haragszik ránk. De valóban így van?
Mennyire befolyásol mások véleménye?
Természetes, hogy fontos számunkra az, hogy mit gondol és hogyan vélekedik rólunk a család, a barátaink, társaink. Gondot okoz azonban, ha mindig ahhoz akarjuk igazítani magunkat, amit mások mondanak rólunk. Bizonytalanok lehetünk és megkérdőjelezhetjük azt, hogy valóban értékesek vagyunk-e, ha csak a bennünket ért kritikákra figyelünk. Előfordul, hogy mindenáron olyanok akarunk lenni, mint mások, azért, hogy szeressenek, elfogadjanak és befogadjanak bennünket. Néha olyan dolgokat is megteszünk, amit lehet, hogy önmagunktól nem tettünk volna meg. Az is előfordul, hogy negatívan látjuk magunkat és mások véleményét mondjuk vissza saját magunkról. Mennyire igazi mások véleménye?
Ahogyan Isten lát bennünket
Isten másként tekint ránk, mint ahogyan mi emberek látjuk egymást. A Biblia ezt mondja erről: „Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám 16,7b) Ahogyan a 139. zsoltárban is olvashatjuk, Ő ismer bennünket teljes egészében. Egyéniséggé teremtett bennünket. Egyedivé és különlegessé. Az a szándéka velünk, hogy önmagunk legyünk. A legjobb önmagunk, akik lehetünk Vele és Általa. Ő szeretettel és elfogadással tekint ránk. Számára annyira értékesek vagyunk, hogy elküldte el Fiát, Jézus Krisztust értünk. Nem kell félnünk attól, hogy elveszítjük a szeretetét. Az Ő véleménye sokkal fontosabb lehet a számunkra, mint bármelyik emberé.