Isten népe nehéz helyzetben:
A BABILONI FOGSÁG
Olvasmány
Birodalmak között
Amíg Izráel és Júda országában királyok uralkodtak, eltelt bő négyszáz esztendő. A kis zsidó államoknak ekkor nagy birodalmak között kellett élniük. A Nílus mentén ott volt az Egyiptomi Birodalom. Mezopotámiában, a Tigris és az Eufrátesz vidékén pedig előbb Asszíria, aztán a megerősödő Babilónia, az Újbabiloni Birodalom. Ekkor kétszer is fogságba vitték Izráel és Júda lakóit. Előbb Asszíria, majd Babilon. Ez utóbbi volt a babiloni fogság kora, a Kr. e. 5. században. Az Isten által küldött próféták előre megmondták, hogy a két fogság be fog következni. A nép elfordult Istentől, bálványokat kezdett el imádni, Megszegték az Istennel kötött szövetséget, nem tartották be a Tízparancsolatot. Sőt egymással is bántóan viselkedtek. Már nem hallgattak Isten szavára, ezért Isten megengedte, hogy idegenek uralkodjanak rajtuk. Reménytelen és szomorú időszak volt ez Isten népe számára. Attól féltek, hogy soha nem kerülnek vissza a hazájukba. Isten azonban mindezek ellenére sem hagyta el őket. Velük volt, az idegen földön is.
A BABILONI KIRÁLY ÁLMA
(Dániel 2)
A babiloni fogságban nem voltak az elhurcoltak börtönben. A babiloniak elismerték a hasznos embereket. Éppen ezért több zsidó férfi fontos tisztséget töltött be Nebukadneccar király udvarában. Az elhurcolt, legtehetségesebb előkelő fiatalokat megtanították minden fontos tudományra, a babiloni nyelvre, és a király szolgálatába állították őket. Közéjük tartozott Dániel is, és három barátja: Sadrak, Mésak és Abéd-Negó is. Ők nemcsak a tudásukkal, hanem a hitükkel is kitűntek a többiek közül. Az idegen földön is Istenben bíztak és nem foglalkoztak a bálványokkal. Dániel volt köztük a legbölcsebb, akit még egy különleges képességgel is megajándékozott Isten: meg tudta magyarázni, hogy mit jelentenek az álmok.
Egyszer a király egy nyugtalanító álmot látott, és nem tudott tovább aludni. Azonnal hívatta az álomfejtőit meg a csillagjósait, hogy mondják meg, mit jelent. De nem mondta el nekik az álmát. A jósok és álomfejtők pedig hiába próbálkoztak, nem tudták megmagyarázni, hiszen nem ismerték az álmot.
Nebukadneccar király éktelen haragra gerjedt. Azon nyomban megparancsolta, végezzék ki az összes babiloni bölcset. Nemcsak a semmirekellő álomfejtőket, hanem minden tudóst, az utolsó szálig. Miután kiadták a parancsot, Dánielt és a társait is keresték, hogy megöljék őket. Dániel azonban megtudta a parancs okát, és bement a királyhoz.
– Uram, királyom, adj nekem egy kis időt! – szólt Dániel – Ha könyörül rajtam az én Istenem, akkor megadom neked a választ.
Nebukadneccar beleegyezett, Dániel pedig futott haza a barátaihoz, hogy mihamarabb megfejtsék a király álmát. De nem kezdtek el álmoskönyveket bújni. A csillagok állását sem vizsgálták. Hanem leborultak imádkozni. Együtt könyörögtek Istenhez, hogy ne kelljen egy álom miatt meghalniuk az összes babiloni bölccsel együtt.
Isten meghallgatta imádságukat. Éjszaka látomásban mutatta meg Dánielnek a megfejtést.
– Képes vagy arra, hogy megmondd, milyen álmot láttam, és mi annak a magyarázata? – kérdezte a király.
Dániel el is mondta azt a királynak:
– A titkot, amelyre a király választ keres, bölcsek, varázslók, mágusok és csillagászok nem tudják megfejteni a királynak. De van Isten a mennyben, aki feltárja a titkokat. Ez volt az álmod:
Te, ó, király, azon töprengtél fekvőhelyeden, hogy mi fog történni ezután. Neked, ó, király, látomásod volt: egy nagy szobrot láttál. A szobor hatalmas és roppant fényes volt. Előtted állt, és rettenetes volt ránézni is. Ennek a szobornak a feje színaranyból volt, a melle és a karjai ezüstből, a hasa és az oldala rézből, a lábszárai vasból, lábai pedig részben vasból, részben cserépből voltak. Miközben nézted, lezuhant egy kő anélkül, hogy valaki hozzányúlt volna, ledöntötte a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta az egészet. Az a kő pedig, amely ledöntötte a szobrot, nagy heggyé változott, és elfoglalta az egész földet.
– Valóban ezt álmodtam! – döbbent meg Nebukadneccar – De mit jelent ez az álom?
– A jövőbe láttál, ó, király. Te vagy az aranyfej, hiszen a menny Istene királyságot, hatalmat, erőt és méltóságot adott neked. Kezedbe adta az embereket, a mezei állatokat és az égi madarakat, bárhol laknak is. De utánad más királyság támad, alacsonyabb rendű a tiednél. És jönnek sorban a királyságok, a harmadik, a negyedik. Egyik sem lesz már olyan ragyogó, mint a tiéd volt.
„Tehát el fog pusztulni a birodalmam” – gondolta magában Nebukadneccar elképedve.
– A menny Istene végül egy olyan királyságot támaszt, amely erősebb az összesnél, és fennáll mindörökké – fejezte be Dániel.
– Valóban a ti Istenetek az istenek Istene, a királyok ura és a titkok feltárója, ezért tudtad feltárni ezt a titkot – szólt végül a király – Ezért a tettedért meg kell hogy jutalmazzalak!
Akkor a király nagy méltóságra emelte Dánielt, Babilon város kormányzójává és a babiloni bölcsek elöljárójává tette. Dániel nem feledkezett meg a barátairól sem: azt kérte a királytól, hogy Sadrakot, Mésakot és Abéd-Negót rendelje szolgálatba Babilon városában. Dániel pedig a királyi udvarban maradt.
„De van Isten a mennyben,
aki feltárja a titkokat.”
Dániel 2,28
