NINCS MÁS ISTEN AZ ÚRON KÍVÜL!

(Dániel 3,1-27)

Babilónia királya, Nebukadneccar egyszer építtetett egy hatalmas bálványszobrot tiszta aranyból. Hatalmas volt, kb. 26,7 méter magas. Az avatására mindenkit meghívott a király. A sok magas rangú tisztviselő nem is mert ellentmondani neki. Pedig nem csak egy egyszerű ünnepségről volt szó. Az ünnepen istenként kellett imádni a szobrot. Meg is adták a módját rendesen! Hírnök adta tudtul a tömegnek a király parancsát:

– Amint meghalljátok a kürt, síp, citera, hárfa, lant, duda és mindenféle hangszer hangját, boruljatok le, és hódoljatok az aranyszobor előtt, amelyet Nebukadneccar király felállíttatott!

Ha pedig valaki nem borul le, és nem hódol előtte, azt azon nyomban bedobják az izzó tüzes kemencébe!

Majd megszólaltak a kürtök, sípok, dudák és citerák. És persze leborult mindenki a bálványszobor előtt, amit Nebukadneccar király emeltetett. Mindenki, kivéve három zsidó fiatalember, akiknek a szíve mélyén megszólalt Isten legelső parancsolata: „Ne legyen más istened rajtam kívül!” És ők nem tehettek mást, fontosabb volt, hogy Istennek engedelmeskedjenek, minthogy eleget tegyenek a király parancsának. Ők voltak Dániel barátai: Sadrak, Mésak és Abéd-Negó.

Persze voltak, akik azonnal beárulták őket. A király szörnyű haragra gerjedt, és megparancsolta, hogy vezessék elő a három fiatalt.

– Igaz-e, hogy ti nem tisztelitek isteneimet, és nem hódoltok az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattam? – kérdezte tőlük a király – Készek vagytok-e most leborulni és hódolni a szobor előtt, amelyet csináltattam? Mert ha nem hódoltok, azon nyomban bedobnak benneteket az izzó tüzes kemencébe. És van-e olyan Isten, aki az én kezemből ki tud szabadítani benneteket?

A három barát azonban tudta, hogy helyesen cselekedett. Ezért bátran így válaszoltak a királynak:

– Ó, Nebukadneccar! Nem szükséges, hogy erre bármit is feleljünk. Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük, és nem hódolunk az aranyszobor előtt, amelyet felállíttattál!

Ekkor Nebukadneccart úgy elöntötte a harag, hogy még az arca is eltorzult. Meghagyta, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, mint ahogyan be szokták fűteni.

Be is fűtötték, olyan nagyon, hogy még azok is megégtek, akik a kemence mellett álltak. De a három barátot hiába dobták be a forró kemencébe! Semmi bajuk sem esett. Sőt, valami igen különöset vettek észre az emberek. Nem három, hanem négy alak látszott a tűzben!

– Nem három férfit dobtunk megkötözve a tűzbe? – kérdezte a király udvari embereitől.

– De igen ó, király! – válaszolták.

– Én mégis négy férfit látok. És szabadon járkálnak a tűzben! Nincs rajtuk semmi sérülés.

A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten…

A király gyorsan odafutott a kemencéhez, és előhívta őket. De amikor Sadrak, Mésak és Abéd-Negó kilépett a kemencéből, már nemcsak a király csodálkozott, hanem mindenki, aki csak ott volt. Isten megóvta őket, még csak a ruhájuk és a hajuk szála sem perzselődött meg! Mindenki láthatta ebből, hogy ki az igazi Isten.

 

– Áldott legyen Sadrak, Mésak és Abéd-Negó Istene, mert elküldte az angyalát, és kiszabadította szolgáit, akik benne bíztak – mondta Nebukadneccar. Még a király parancsát is megszegték, és kockára tették az életüket, de a maguk Istenén kívül nem tiszteltek egy istent sem, és nem hódoltak előttük. Mert nincs más isten, aki így meg tud szabadítani.

A három barát ezután újra a király szolgálatába állt, de már szabadon imádkozhattak Istenükhöz.