6. Jónás imája

Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam,

és ő meghallgatott engem.

A halál torkából kiáltottam segítségért,

és te meghallottad hangomat.

Mélységbe dobtál, a tenger közepébe,

és áradat vett körül.

Minden habod és hullámod

átcsapott fölöttem.

Én már azt gondoltam, hogy eltaszítottál

magadtól, és nem láthatom többé szent templomodat.

Már-már életemet fenyegette a víz,

mélység és örvény vett körül,

hínár fonódott a fejemre.

Lesüllyedtem a hegyek alapjáig,

örökre bezárult mögöttem a föld.

De te kiemelted életemet a sírból,

ó, Uram, Istenem!

Amikor elcsüggedt a lelkem,

az Úrra gondoltam,

és imádságom eljutott hozzád,

szent templomodba.

Akik hitvány bálványokhoz ragaszkodnak,

azok elhagyják jótevőjüket.

De én hálaéneket zengve áldozok neked,

és amit megfogadtam, teljesítem.

Az Úrtól jön a szabadulás!

 

Jónás 2,3–10

Olvasmány