ISTEN ÉS JÓNÁS ÚTJAI

(Jónás 1–4)

 

Egyszer Isten így szólt Jónás prófétához:

– Menj el Ninivébe, és mondd el az ott élő embereknek, hogy nem helyes dolgokat tesznek!”

– Jónás egyet is értett ezzel. Illetve: azzal igen, hogy Ninive nagy és gonosz város. De még,

hogy ő odamenjen és ezt elmondja nekik? Na, még csak az kéne! Inkább más útra indult.

Biztos, ami biztos: az ellenkező irányba! Egy tengerparti kikötővárosban, Jáfóban, fölszállt

egy Tarsísba vezető hajóra. Ott aztán ezt gondolta magában:

No, itt biztos nem talál meg az Úr! – Isten azonban nagyon is jól tudta, hogy hol van Jónás.

Azt is, hogy mi lenne a feladata. Éppen ezért figyelmeztetést küldött Jónásnak. Nem is akármilyet!

Olyan hatalmas vihar kerekedett, hogy mindenki azt hitte, hajótörést szenvednek

A hajósok láttak már egy-két nagy vihart, de most úgy megrémültek, hogy hangosan imádkozni

kezdtek, mindegyik a maga istenéhez. Kivéve Jónást, aki lement a hajó fenekébe, és mély

álomba merült. Nemsokára valaki erősen megrázta a vállát.

– Kelj föl, és kiálts az Istenedhez! Talán gondol ránk az Isten, és nem veszünk el! – kiáltott rá

egy hajós. Jónásnak mit volt mit tennie: nagy nehezen bevallotta a hajósoknak, hogy mi is történt.

– Haragszik rám az Úr – szólalt meg Jónás –, a menny és a föld Istene, aki a tengert is

alkotta. Előle akartam elmenekülni, de már látom, hogy nem tudok.

– Hogy tehettél ilyet? – kérdezték elképedve a hajósok. – Isten elől nem lehet elmenekülni.

Most mit tegyünk veled?

– Legjobb lesz, ha bedobtok a tengerbe, akkor elmúlik a vihar – mondta a próféta, magában

pedig így gondolkodott: –Én meg végre elrejtőzhetek Isten elől. A tenger mélyén, a halál

torkában csak nem talál rám– De megint csak tévedett.

Amikor Jónást bedobták a tengerbe, tényleg vége lett a viharnak. Vége lett a hajósok

halálfélelmének is, akik hálát adva és fogadkozva borultak le Isten előtt. Jónásnak viszont nem

lett vége. Nem nyelte el végleg a tenger. Isten odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást.

Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. Tényleg a halál torkába, a kétségbeesés

határára került. Végül Istenhez kiáltott. És Isten meghallgatta az imádságát. Parancsot adott a

halnak, és az kiköpte Jónást a szárazföldre. Isten nem felejtette el, hová küldte a prófétáját.

– Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba– szólt újra Jónáshoz –, és hirdesd ott azt az üzenetet,

amelyet én mondok neked!

Jónás elindult, és elment Ninivébe, ahogy Isten mondta. De azért nem kapkodta el a dolgot.

Ninive nagy város volt: három nap is kellett, hogy bejárja. Elindult befelé a városba. Ment egész

nap, aztán megállt egy helyen:

– Még negyven nap és elpusztul Ninive! – kiáltozta jó hangosan. Az emberek megrémültek.

Látták Jónáson, hogy egy próféta lehet, és hogy komolyan gondolja, amit mond.

Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-

nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját,

zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Hogy miért tett ilyet a király? Mert akkoriban

ez volt a bűnbánat és a gyász jele. Majd a király parancsára kihirdették az egész városban: – Az

emberek és állatok, a szarvasmarhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se

igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, és térjen meg mindenki

a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán

az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! Amikor Isten látta, mi történt a városban,

hogy megtértek a rossz útról, megbocsátott Ninivének. Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott.

Így imádkozott az Úrhoz:

– Ó, Uram! Gondoltam én ezt márakkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, a szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet.

Most azért Uram, vedd el az életemet, mert jobb meghalnom, mint élnem!

Az Úr azonban ezt kérdezte: – Igazad van-e, hogy haragszol?!

Jónás akkor kiment a városból, és letelepedett egy helyen, távolabb a falaktól. Készített ott

egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal.

Az Úristen pedig úgy intézte, hogy egy bokor nőjön Jónás fölé, árnyékot tartva a feje fölött,

és megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak. Isten azonban úgy rendelte, hogy

másnap, amint hajnalodni kezdett, megrágja egy féreg a bokrot, és az elszáradjon.

Amikor kisütött a nap, Isten úgy rendelte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást

kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta:

– Jobb meghalnom, mint élnem!

– Igazad van-e, amikor haragszol emiatt a bokor miatt? – kérdezte Jónástól Isten.

– Igazam van! – felelte Jónás. – Haragszom mindhalálig!

– Te szánod ezt a bokrot – mondta Isten –, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél.

Amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy

várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a

jobb és a bal kezük között? És ott a sok állat is!